Hogyan talált otthonra Újbudán a könyvtár?
Kenese Szilárd: Az egykor az Újbudai Vigadóban működő, 1891-ben alapított szövetkezeti könyvtárat 1919-ben vonták be a Fővárosi Könyvtár (későbbi Szabó Ervin Könyvtár) hálózatába, és lett a 6. számú. Ez volt az első fiókkönyvtár a budai oldalon, amely csatlakozott. 1943-ban a Budai Vigadót a hadsereg kisajátította, ekkor kerültünk ide, a szomszédba, a 9-es szám alá. A 11. szám alatt akkor még egy üres telek volt, és az akkor igazgató fölvetette a tanácsnak, hogy ha ide építenek egy házat valamikor, akkor gondoljanak arra, hogy az aljába költözhessen a könyvtár. Ez meg is valósult. Tehát a mai otthonunk eleve könyvtárnak épült, és épp tavaly volt 60 éve, hogy megnyílt.
1958-ig, ha jól tudom, Verpeléti útnak hívták ezt az utcát, amely azóta – és 20 éve már a könyvtár is – Karinthy Frigyes nevét viseli.
KSz: 2005-ben fölújították az egész könyvtárat. Itt, ahol mi ülünk, egy lépcső volt lefele. Aki itt bejött, és balra ment, a gyerekkönyvtárba jutott. Jobbra pedig a felnőtt rész volt, külön személyzettel. A fűtéssel gondok voltak, azt is korszerűsíteni kellett. A felújítás során kapták meg a falak és a berendezés ezt a bordós-narancssárgás színvilágot is. Akkor vetődött fel, hogy új nevet is kaphatna az intézmény. A Karinthy Frigyes út áll, a közelben két helyen is laktak a Karinthyak, és itt van az egykori törzshely, a Hadik is, evidens volt tehát a választás. Karinthy Márton, Frigyes unokája ekkor ajánlotta fel a könyvtárnak a bejáratnál most is látható Karinthy-gyűjteményt.
Milyen kötetekből áll ez a gyűjtemény?
KSz: Nemcsak Karinthy-művekből, hanem olyan ritka kötetekből, első kiadásokból, amelyek a család birtokában voltak. Ezek nem is kölcsönözhetők, ez egy védett állomány, de a katalógusban szerepelnek, helyben bárki megtekintheti őket.
Érintettük már, hogy a Szabó Ervin Könyvtár hálózatába tartozó könyvtárak között azért is különleges ez a hatos számú Karinthy Könyvtár, mert itt egy egészen nagy gyerekrészleg is működik. Milyen szolgáltatásokkal várjátok a legkisebbeket?
KSz: Természetesen elsődleges a könyvkölcsönzés, de a párnákkal, játszószőnyeggel, kisasztallal felszerelt részleg kicsit dühöngőnek is használható: ha rossz az idő, akkor több anyuka jön a gyerekkel, ha betegek, és óvodába-iskolába nem mehetnek, akkor is sokan jönnek. Minden hónapban vannak kézműves-foglalkozások is, azt nagyon szeretik, általában igyekszünk újrahasznosítható anyagokkal dolgozni, hogy egy kicsit efelé tereljük őket. Próbálunk ezekkel a jeles napokhoz, ünnepekhez is igazodni. A kerületi iskolák és óvodák is szoktak jönni, őket is fogadjuk, általában akkor, amikor eredendően zárva vagyunk, mert elég hangos csapat. Nekik játékos könyvtárbemutató órát tartunk: megmutatjuk az állományt, hogy körülbelül milyen rendben vannak a könyvek, milyen szolgáltatásokat lehet egy könyvtárban igény bevenni, mit szabad, mit nem. Utána jöhet a gyakorlati próba: kis, spatulából készült könyvjelzőket rejtünk el a polcokon, amelyeket meg kell találni. Tudniuk kell, hogy a könyvek témák szerint vannak, és meg kell keresniük azt a témát, amit húztak.
Tulajdonképpen böngészni tanítjátok őket.
KSz: Így van. Az óvodásoknak nyilván egy kicsit könnyebb a feladatuk, inkább kézműveskedés, hiszen ők még nem tudnak olvasni.
Viszont válogathatnak a diafilmek között.
KSz: Igen, a diafilmek nagyon nagy slágerek. Csak két hétre vihetők el, és úgy tűnik, eléggé vigyáznak rájuk. Meglepő, de egyre több családban van újra diavetítő. Pedig a Youtube-on is van elvileg „diavetítés”, videóra véve.
Hasonló lehet ez az e-könyv és a könyv közti különbséghez: mégiscsak számít valamit a hordozónak, az anyagnak, a papírnak, a filmnek a varázsa.
KSz:Régebben voltak, mostanában nincsenek diavetítések itt helyben, mert nehéz besötétíteni. Jelenleg a papírszínház megy jobban. Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány állatbarát könyvtár programjához is csatlakoztunk. Minden hónapban van egy kifejezetten az állatokról szól esemény. Januárban a pingvin volt, most februárban meg a jegesmedve, lesz mese, kézműves-foglalkozás, illetve jön egy kutya, egy élő! Én igazából azért csatlakoztam ehhez az állatbarát könyvtári programhoz, mert azt gondoltam, hogy akkor be lehet engedni az állatokat. Aztán kiderült, hogy nem, ez nem ezt jelenti. Azzal érveltem, hogy itt az Allee, ahova be lehet vinni az állatokat, ha a család bemegy oda kutyával együtt, utána – hiába van közel – nem fog beugrani a könyvtárba, mert nem hozhatja be a kutyát. Ezt sajnos, mint annyi mindent, szabályozni kell. Talán egyszer mégis megvalósul.
Milyen lehetőségeitek vannak bővíteni, frissíteni az állományt?
KSz: Minden évben van központi keretünk, hetente adunk le rendelést a számunkra kiajánlott, kedvezményes listáról. Emellett az újbudai önkormányzattól is kap támogatást a három kerületi könyvtár, a gazdagréti, a kelenföldi és mi. Ennyivel tehát több a keretünk.
Ha jól tudom, egy közös projektetek is van az önkormányzattal: a Könyvet házhoz.
KSz: Így van. Az önkormányzat havonta egyszer biztosít egy gépkocsit sofőrrel, így visszük és hozzuk a könyveket. Összegyűjtjük azokat az idősebb, illetve mozgásukban korlátozott olvasókat, akik szeretnék igénybe venni ezt a szolgáltatást, ami ingyenes. Végighívom őket telefonon, és megbeszéljük, ki mit kér. Van, aki konkrét címeket, más csak annyit mond: öt krimit, öt szerelmest, és kész. Mi pedig a korábbi kölcsönzések alapján kiválasztjuk számára azt, amit még biztosan nem olvasott. Nagyszerű kezdeményezés, de kis szomorúság is van benne olykor: nemrég vesztettük el az egyik 94 éves távolvasónkat.
Mik a tapasztalataid az olvasók életkori rétegzettségéről? Elöregedik a könyvtárba járó közönség?
KSz: Vagy túlfiatalodik. Tulajdonképpen a gyerekek és az idősebbek járnak. A középkorosztály jelenléte talán egy picit nőtt az elmúlt években, de még nem mérhető másik kettőhöz. Nagyon sok család jön, és olyanok is, akik nem anyagi megfontolásból iratkoznak be a könyvtárba, hanem például kapacitásproblémák miatt: ha a gyerek kinövi az adott könyvet, vagy nem is tetszik neki, akkor is tárolni kell, és csak a port fogja. Mások a megosztásos módszerek, a környezettudatosabb fogyasztás miatt kezdenek el könyvtárba járni.
Még most is úgy érzem, hogy az emberek nem szívesen dobnak ki könyveket, sokan ajánlanának fel hagyatékból maradtakat is. Általában a két-három, legfeljebb négyéves könyveket szoktuk így elfogadni. Gyerekkönyvet is szoktunk kapni. Általában azt látom, hogy inkább kikölcsönzik, hazaviszik a könyvet. Ha nagyon tetszik a gyereknek, akkor veszik csak meg, ha nem, visszahozzák, visznek újat, és jól érzik magukat a gyerekek itt. Nemcsak olvasnak, hanem játszanak is. Kicsit játszóházként is működünk tehát, kicsit kiállítótérként is. Most épp Tótpál Zsuzsa képei vannak fenn, de július-augusztusban is egy hajléktalan zenész, festő állított ki, előtte pedig Bíró Bence fiatal pályakezdő művész. Vannak zenei programok, például a Bach Mindenkinek, ezek mindig telt házasak. Az író-olvasó találkozókkal már nehezebb a helyzet: akik nagy közönséget vonzanak, őket nem tudjuk megfizetni a keretünkből, akiket meg tudunk fizetni, legtöbbször nem tudnak tetemes mennyiségű olvasót becsábítani.
Keverednek tehát a különféle közművelődési területek. A saját szakmai tapasztalataid alapján, ha tudsz egyáltalán előretekinteni, hogy látod a könyvtárak jövőjét? Milyen feltételek teljesülésével élheti túl a könyvtár mint formátum a következő 50 évet?
KSz: Attól függ. Én 20 évig dolgoztam a BME könyvtárában, előtte az OMIK-ban, a műszaki könyvtárban, amelyek összeolvadtak, onnan jöttem át ide 2021-ben. Egy egyetemi könyvtárnak, tankönyvekkel, jegyzetekkel, tanulótérrel, nyilván más a funkciója. Egy közművelődési könyvtár, mint ez itt, régebben az alapján tudott megélni, hogy mennyire olvastak az emberek. Most úgy látom, hogy talán megint kezdenek olvasni, gyerekek is sokan jönnek. Abban reménykedünk, hogy ők később is megtartják majd ezt a jó szokásukat. Szakmán belül két különböző nézőpont van. Egyesek szerint ez az egész digitális kihívás egy hülyeség, és meg kéne maradni a hagyományos formánál. A másik nézőpont az, hogy ezt a hagyományost el kell engedni. Maradjon valami, de mellette közösségi térré kell válni. Én is azt gondolom, hogy közösségi térré kell válni, mert különben nem lenne szükség ennyire sok fiókkönyvtára. Most minden kerületben van, néhol több. Kelenföldön, ahol lakótelep is van, nagyobb a forgalom. Nekünk kevesebb a forgalmunk, mert a környéken sok az iroda, kevesebb a lakó. Őket valamivel be kell csábítani. De ehhez és a digitális fölzárkóztatáshoz, a szociálisan nehezebb helyzetben lévő rétegek segítéséhez – ahhoz tehát, hogy komplexebb közművelődési feladatokat lásson el a könyvtár, szakemberek kellenének. Hiába létezik például a Netrevaló programunk, amelyben középiskolások közösségi szolgálatként tanítanának nyugdíjasokat digitális és online ügyintézésre, ha éppen azokhoz nem tud eljutni ennek a lehetőségnek a híre, akik jelentkeznének rá, hiszen nem követik a közösségimédia-felületeinket.
Talán a Bartók-negyedbeli rendszerszintű, hálózatépítő kezdeményezések segíthetnek ebben is, hiszen tavaly óta ti is tagjai vagytok a helyi szereplők közti kerekasztalnak.
KSz: Korábban nem voltunk benne a Bartók-negyed-vérkeringésben, de tavaly kaptuk ezt a felkérést, és örömmel csatlakoztunk. Ezzel kezdetét vette valami, ami szintén feladatunk, mert attól még, hogy fővárosi fenntartásúak vagyunk, tulajdonképpen a kerületet szolgáljuk. A jövőben szeretnénk Bartók-negyedes kultúrpont vagy találkozópont lenni. A részt vevő civil szervezetekhez, magánszemélyekhez képest mi kevésbé vagyunk önállóak, de a közösségi megosztás témája hozzánk is közel áll. A könyvtár tulajdonképpen egy ilyen megosztóhely: könyvek mennek-jönnek. Mi ezeket és a tudást osztjuk meg. Így lettünk kitelepülői a tavalyi Bartók Feszt’ civilnegyedének is, amely a különféle megosztásos működéseket, közösségi használatot mutatta be.
Ami közös, az többszörös – szólt a civilnegyed szlogenje. El tudnál képzelni egy olyan együttműködést, például, ahol könyveket adtok kölcsön, teszem azt, a Város és Folyó Egyesület Duna-parti kitelepüléseihez?
KSz: Persze, csak ehhez megint végig kell mennünk egy engedélyeztetési eljáráson, mert ugye vízpart, víz meg könyvek… Tehát a felelősség. De a Szabó Ervin Könyvtár vezetése nagyon nyitott ezekre az innovatív kezdeményezésekre, és szerintem is van jövője az ilyesféle együttműködéseknek.
