Betekintő
A Bartók-negyed számos fontos és inspiráló kezdeményezésnek ad otthont.
Betekintő című interjúsorozatunk közelebbről is megismerkedhetsz ezekkel.

„Dolgozni kell, ennyi az egész”
Negyedszázada nyitotta meg Choman Mohamed a Karinthy Frigyes úton szír boltját, amely mostanra nemcsak a kerületben, de egész Budapesten komoly reputációra tett szert. Az autentikus közel-keleti élelmiszereket és friss hentesárut kínáló aprócska üzletben délelőtt is nagy a forgalom, többször megszakítjuk a beszélgetésünket, hogy Mohamed maga szolgálhassa ki vevőit – és adjon hol jótanácsot, hol némi ajándék csemegét a betérőknek.

„A hagyományost el kell engedni, közösségi térré kell válni”
Újbuda szívében, a Móricz Zsigmond körtértől néhány lépésre áll a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 6. számú fiókkönyvtára. Az intézmény tavaly ünnepelte ideköltözésének 60. évfordulóját és azt, hogy 20 éve viseli Karinthy Frigyes nevét. A könyvtár szerepéről és jövőjéről Kenese Szilárd igazgatóval beszélgettünk.

„Legelsősorban arra van szükség, hogy tudatosodjon: hangok között létezünk”
Szeptemberben, Bartók Béla halálának 80. évfordulójára időzítve indult útjára a Bartók-negyed hangvilága programsorozat, melyben a városrész hangjait, azok tér- és időbeli mintázatait megfigyelő hangsétákon, hanggyűjtésen és alkotói workshopon is részt vehettek az érdeklődők, decemberben pedig ingyenes koncert és zenetörténeti előadás zárja a sort – de csak 2025-re. Az eddigi tapasztalatokról, a jövő évi tervekről és a hangökológia izgalmas kérdéseiről beszélgettünk a projekt szakmai vezetőjével, Kiss Bálint János hangtájkutatóval és a program koordinátorával, Sipos Sárával.

„Ha találsz olyan megrendelőt, akinek el tudod adni azt, amit szeretsz csinálni, akkor nagyon szerencsés vagy” – 25 éves a Medence Csoport
Október 18-án, szombaton egész napos programmal ünnepli a Medence Csoport 25. születésnapját. Bár a legtöbben valószínűleg molinótáskáikról és a Sziget Fesztiválra álmodott terekről ismerik őket, a szervezet sokszínű porfóliójában beltéri vagy kültéri kiállítás, látványos promóciós felületek, interaktív installáció tervezése, kivitelezése és kölcsönzése éppúgy szerepel, mint hang- és fénytechnikai megoldások, díszletek, public art alkotások vagy éppen kísérleti zenei projektek. Az ünnepi alkalomból az egyik alapítóval, Gross András Somával beszélgettünk.

A jövő kulcsa a kisközösségekben van – jelentsen ez akár csak néhány utcát
Az eredetileg öt magyar környezetvédő szervezet által 1995-ben alapított Humusz Szövetség 2008-ban indította el a Nulla Hulladék Hálózatot, amely civil szervezetek, intézmények, csoportosulások informális, laza hálózata. Azért dolgoznak, hogy olyan hulladékszegény, környezettudatos megoldásokat, életmódbeli mintákat mutassanak, amelyek bárki számára vállalhatók, nem igényelnek különösebb beruházást, csak a megfelelő gondolkodást. Évek óta fontos szereplői a kerületnek, kitelepülői a Bartók Feszt’-nek. Terveikről és közös lehetőségeinkről bázisukon, a Saru utcai Humusz Ház kertjében beszélgettünk Merza Péterrel.

A Hadik a második otthonom, nem is tudok máshogy hivatkozni rá
Aki kortárs szépirodalmat olvas, legalább egyszer biztosan találkozott már a nevével. Ott Anna egy évtizede népszerűsíti az olvasást, hol a Margó Fesztivál szervezői csapatában, hol a Hadik művészeti vezetőjeként, hol irodalmi beszélgetések résztvevőjeként vagy könyvklubok formájában – három éve pedig új szerepben, édesanyaként is.

A partnerség ebben kulcsszó, és szerencsére Újbudán nyitott fülekre és szívekre talált
2023-ban egy kerekasztal-beszélgetésen Újbuda Önkormányzata 11 helyi szervezet és közösség képviselőivel közösen vizsgálta a kerület fejlesztési lehetőségeit. Az egyik fő problémaként a közösségi rendezvényekhez szükséges eszközök hozzáférhetősége és költsége merült fel. A KözPont Kft., a Bartók-negyed közössége és az Adaptér ezért összefogott egy olyan rendszer kidolgozására, amely egyszerűbbé, gazdaságosabbá és körforgásossá teszi az eszközök használatát. A nemrég elstartolt programról és a hozzá szorosan kapcsolódó Nyitott Műhely kezdeményezésről Újbuda polgármesterével, dr. László Imrével beszélgettünk.

Kicsit fújjuk ki a levegőt, és próbáljuk meg élvezni a dolgot
Az urbanisztika és a képzőművészet metszetében tevékenykedő 11_11 ( az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány és a Kulturális és Urbanisztikai Központ ernyőbrandje) hosszú évek óta meghatározó szereplője a kerületnek. A Bartók-negyed kihasználatlan ingatlanjaiban 2012 óta üzemeltetnek műteremhálózatot, 1111 néven kortárs galériát tartanak fenn, közösségi teret működtetnek, fesztiválokat, workshopokat szerveznek. Idén tavasszal a Lágymányos kulturális tereit górcső alá vevő kutatásukról beszélgetéssorozat indul. Ennek apropóján kérdeztük a két alapítót, Ongjerth Dánielt és Mátyási Pétert.

Hozz egy doboz ünnepet!
Bedobozoltuk az ünnepi hangulatot! 1000 gyermeknek tette közösen szebbé a karácsonyát az Adománytaxi és a Bartók-negyed. Az ország egyik legszerencsésebb környékéről nézve sokszor távolinak tűnnek azok a kis falvak, ahol nemcsak hogy a köztereken nem állnak feldíszített karácsonyfák, de a nappalikban sem. Míg a Bartók Béla út minden év végén ünnepi díszbe öltözik Baks, Lucfalva vagy Nógrádszakál lakói nem élhetik meg azt a felhőtlen adventi hangulatot, ami a főváros utcáit ellepi.

Az adományból nem lesz változás, abból lesz változás, ha az emberek máshogy kezdenek gondolkodni
Az Adománytaxi nonprofit szervezet évek óta segíti a hátrányos helyzetű kistelepülések lakóit, a mélyszegénységben élőket. Fúziós kezdeményezésük a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés elemeit ötvözi, hiszen nemcsak összegyűjtik, raktározzák és eljuttatják az adományokat a megfelelő helyre, de számos szemléletformáló programot is szerveznek cégeknek, önkénteseknek és középiskolásoknak egyaránt. December 1-je és 14-e között most a Bartók-negyeddel közösen fognak nagyszabású adománygyűjtő kampányba. Ennek apropóján beszélgettünk az alapítóval, Horn Tamással.