A partnerség ebben kulcsszó, és szerencsére Újbudán nyitott fülekre és szívekre talált

2023-ban egy kerekasztal-beszélgetésen Újbuda Önkormányzata 11 helyi szervezet és közösség képviselőivel közösen vizsgálta a kerület fejlesztési lehetőségeit. Az egyik fő problémaként a közösségi rendezvényekhez szükséges eszközök hozzáférhetősége és költsége merült fel. A KözPont Kft., a Bartók-negyed közössége és az Adaptér ezért összefogott egy olyan rendszer kidolgozására, amely egyszerűbbé, gazdaságosabbá és körforgásossá teszi az eszközök használatát. A nemrég elstartolt programról és a hozzá szorosan kapcsolódó Nyitott Műhely kezdeményezésről Újbuda polgármesterével, dr. László Imrével beszélgettünk.

Az elmúlt években egyre több területen jelent meg a megosztás mint gyakorlat. Elég csak a közösségi kertekre, kerékpárokra, közösen használt autókra vagy irodákra gondolnunk. Miért válhat kifejezetten fontos hívószóvá a sharing ma, és miért válhat különösen azzá egy akkora kerület életében, mint Újbuda?

Dr. László Imre:
Gyerekkoromban teljesen természetes volt, hogy szükség esetén kölcsön tudtunk kérni egy fogót vagy bármilyen más szerszámot a szomszédtól, ha szükségünk volt rá. Ez aztán megváltozott, és sokan törekedtek arra, hogy mindenre legyen eszköz a háztartásban, annak ellenére, hogy bizonyos gépek vagy szerszámok szinte soha nem kerülnek elő a szekrényből. Ezen érdemes változtatni, és azt tapasztalom, hogy mostanra újra egyre többen érzik, hogy nem kell mindenből saját, külön példány, ha egyszer elég lenne egy jól elérhető közös. A megosztás nemcsak környezettudatos gondolkodás, hanem egy szociális híd is – lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Egy ekkora kerületben, mint Újbuda, ez különösen fontos: rengeteg különböző élethelyzetű ember él itt, sokféle közösség, sokféle igény. Ha összekapcsoljuk ezeket – akár egy közös eszköztárral, egy nyitott kerttel vagy műhellyel –, azzal nemcsak helyet, pénzt, energiát spórolunk, hanem kapcsolatokat is építünk. A megosztás így nálunk már nemcsak „praktikus”, hanem egyre inkább „természetes”.

A kerület 2024-ben csatlakozott a Good Cities kezdeményezéshez. Hogyan tud Újbuda inspirálódni ezen a programon keresztül, és mit gondol Polgármester Úr, mi az, amiben mi mutathatunk jó példát a partnereinknek?

Dr. László Imre:
A Good Cities program egy kicsit olyan, mint egy európai baráti társaság, ahol egymástól tanulunk – ki, hol, mit csinál jól. Amikor például a finn idősek számára kialakított eszközkönyvtárról hallottunk, az rögtön megmozdított bennünk valamit. De közben mi is hozunk olyan ötleteket, amik nálunk már működnek: például az Eszközmegosztás Program vagy az Adaptér Nyitott Műhelye. Ezek nemcsak praktikus kezdeményezések, hanem igazi városi műhelyek – szó szerint is, és átvitt értelemben is –, ahol a közösség együtt alkot. Úgy látom, ebben tényleg élen járunk, és ezt örömmel mutatjuk meg a partnereinknek is.

Tavaly több helyi szereplő együttműködésében elindult az imént említett Eszközmegosztási Program. Hogyan működik ez a kezdeményezés, és milyen célt tűzött maga elé?

Dr. László Imre:
A cél egyszerű: ami már itt van a kerületben, azt ne pihentessük raktárakban, hanem osszuk meg egymással. Egy hangfal, egy kivetítő, egy sátor – lehet, hogy valakinek csak havonta egyszer kell, másnak viszont pont a köztes időben jönne jól. Az Eszközmegosztás erről szól: hogy hozzunk létre egy közös készletet, amit kulturális szervezetek, civilek, de akár lakók is használhatnak. Ez nemcsak gazdaságos, hanem közösségépítő is – hiszen a résztvevők értesülnek egymás rendezvényeiről, nemcsak az eszközöket, de a tapasztalatikat is megosztják. A partnerség ebben kulcsszó – és szerencsére Újbudán nyitott fülekre és szívekre talált.

Tényleg bárki igénybe veheti? Milyen eszközökhöz férnek hozzá a jelentkezők, és milyen feltételekkel? Hol lehet jelentkezni?

Dr. László Imre: Igen, ez nem csak „belsős körnek” szól – bárki jelentkezhet, aki valamilyen közösségi vagy kulturális programot szervez. Az eszközlista egyre bővül: van például kültéri bútor, hangrendszer – szóval elég sokféle. Jelentkezni nagyon egyszerű, a Bartók-negyed weboldalán keresztül megy a foglalás, ott van egy digitális rendszer, ahol látni is lehet, mikor mi szabad. A használatnál pedig a lényeg a kölcsönös bizalom – mi adunk, de azt kérjük, hogy mindenki gondosan bánjon az eszközökkel, hogy más is tudja használni.

Épp az Adaptérben ülünk, ami mostantól Nyitott Műhelyként is működik. Mire van lehetősége az érdeklődőknek itt, a Lágymányosi utcai telephelyen?

Dr. László Imre:
Ez az egyik legizgalmasabb hely a kerületben! A Nyitott Műhely gyakorlatilag egy közösségi alkotótér, ahol bárki – legyen az egyetemista, nyugdíjas vagy hobbibarkácsoló – kipróbálhatja magát. Van itt minden: hímzőgép, lézervágó, faipari szerszámok. Aki javítani szeretne egy régi széket, vagy alkotni egy új kiegészítőt – annak itt a helye. Minden csütörtökön négy órára megnyitjuk a műhelyt az érdeklődők előtt, jóval piaci ár alatt, szóval tényleg elérhető. Itt a kezek is dolgoznak, nem csak az ötletek!

Milyen gazdasági, társadalmi és kulturális eredményei lehetnek egy, az egész kerületre kiterjedő megosztási programnak?

Dr. László Imre:
Ha nagyon röviden kéne mondanom: kevesebb pazarlás, több kapcsolat. De ennél persze több van benne. Gazdaságilag nyilvánvaló, hogy nem kell mindenkinek mindent külön megvennie – ez megtakarítás. Társadalmilag: az emberek beszélgetni kezdenek, összekapcsolódnak, felelősséget vállalnak egymásért. Kulturálisan pedig az a fantasztikus, hogy olyan projektek tudnak megvalósulni, amik eddig anyagi vagy technikai okokból elmaradtak. Egyszerűen több lehetőség nyílik alkotni, együtt lenni.

Van-e olyan pontja a projektnek, ami különösen fontos vagy kedves Polgármester Úrnak?

Dr. László Imre: Hú, több is van, de ha egyet ki kellene emelnem, akkor talán az, amikor egy nyugdíjas úr a Nyitott Műhelyben megjavította a felesége kedvenc kávésszekrényét, ezzel lepte meg őt a születésnapjára. Közben mesélt is róla; azt is mondta, hogy ez a hely olyan neki, mint egy második nappali – az ember ilyenkor érzi, hogy jó úton járunk.

Oszd meg másokkal is!

AKTUALITÁSOK A NEGYEDBEN

Viseld a negyedet!

Észrevettétek már, hogy a Bartók-negyed arculatának szabálytalan alakzatai a helyi házak és terek körvonalai? Így egy-egy új mintában valójában újraalkotjuk a városunk. Már te is beszerezhetsz egyet magadnak a negyed és a Feszt’ arculatával díszített portékáinkből.

Bárka: 13 nemzetiség a Feneketlen-tó partján

Idén is egy különleges utazásra invitálunk a BÁRKA Fesztivállal, hogy egyetlen nap alatt járjuk be különböző népek zenéit, táncait, ízeit és hagyományait – mindezt a Feneketlen-tónál. Idén is megünnepeljük a bennünk és velünk élő sokszínűséget: a bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán közösségek kultúráját.

Pályázz a láthatóságért! – hozz programot a Bartók Feszt’-re!

A városnak, amiben élünk, egy része láthatatlan. Észrevétlen munkák és emberek tartják mozgásban a társadalmat, hogy végül minden a helyére kerüljön. Hány olyan dolog mellett sétálunk el nap mint nap, ami valaki munkájának köszönhetően működik? Milyen közös feladatok oldódnak meg anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk őket? Tudatosítjuk-e, hogy hatalom által vezérelt, ideologikus kérdés, mit gondolunk természetesnek? Hogyan vált magától értetődővé, hogy vannak, akik többekért viselnek felelősséget, mint mások? A láthatatlanság nem véletlen. Struktúrák, beidegződések, érdekek, kényelmek, figyelmi vakfoltok tartják fenn. De mi történne, ha ezek a rendszerek egy nap leállnának? Az idei Bartók Feszt’-en arról igyekszünk gondolkodni, hogyan adhatunk formát az áttetszőségnek és szerepet a láthatatlanságnak.

Bartók-negyed arcai: Charaf Hassan

Charaf Hassan, a BME jelenlegi rektora már több mint negyven éve kötődik a Bartók-negyedhez: először diákként, majd lakosként, oktatóként, ma pedig az egyetem rektoraként. Számára az oktatás szolgálat, a diákok pedig a jövőt jelentik. Ahogy meséli is, annyi mindent kapott az elmúlt évtizedekben a BME-től, hogy minden nap motiválja, hogy ebből valamennyit visszaadhasson a közösbe. Köszönjük, hogy a BME évek óta partnerünk és helyszíne is a Bartók Feszt’-nek. Idén augusztus 29-én ismét együtt szervezünk, tervezünk és fesztiválozunk. Gyertek ti is és fesztezzetek velünk!