A 2015-ös menekültválság idején fogalmazódott meg benned és néhány barátodban először az Adománytaxi ötlete. Mesélj nekem, kérlek, a kezdetekről, és hogy hogyan lettetek szervezet.
Horn Tamás: A menekültválság idején kezdett el érdekelni az a probléma, hogy nagyon sokan akarnak segíteni itt, a fővárosban, ami tele van erőforrásokkal, vidéken pedig ismert a helyzet, nem kell ehhez szakértőnek lenni. Foglalkoztatott, hogyan lehetne összekötni hatékonyan ezt a kettőt. Első körben nyilván csak az adományokat, a felesleget a szükséglettel, aztán más dimenziókban is elkezdett érdekelni a dolog. Egy Facebook-poszttal indult minden, először beültem az autómba egy barátommal, utána már három ember, utána hat, utána tizenöt, és szépen lassan rendszeresek lettek az akciók, én pedig elkezdtem képezni magamat a nonprofit menedzsmentben, hogy hogyan legyen ebből valami működő dolog.
Így szép lassan ennek áldoztam az életemet, és 2017-ben lett hivatalosan bejegyezve a szervezet. A szakmai csapat most már hatfős, és több tucat aktív önkéntest mozgatunk meg évente, az alkalmi segítők száma pedig ennél is több. Nagyon sok partnerünk lett, akár a vidéki civil partnereink, akár pesti civil szervezetek, vállalati partnerek. Próbálunk egyre nagyobb kört bevonni, és közösen csinálni jó dolgokat.
Eredetileg szociológus végzettségű vagy, de beleástad magad, ahogy mondod, a nonprofit menedzsmentbe. Hogyan válik működőképessé egy jótékonysági szervezet, hogyan lehet a körforgást folyamatosan fenntartani?
HT: Ritkán kapok ilyen kérdést, pedig ez az egyik legizgalmasabb pontja, szerintem, a munkám nagy része ebből áll. A nonprofit menedzsment tulajdonképpen arról szól, hogy hogyan tesz valaki fenntarthatóvá egy szervezetet, hogyan építi ki a pilléreit. Ugyanúgy, mint egy cégnek tulajdonképpen, szüksége van pénzügyi lábra, kommunikációs lábra, HR-lábra, kell stratégia, egyéves, hároméves, minden kell, és egyik terület sem fontosabb, mint a másik. Ha egyet kihúzunk, akkor is működhet, persze, de ahogy egy társadalomnak vagy a környezetnek, úgy a szervezetnek is fenntarthatónak kell lenni, ez az ideális.
Az egyik projektetek, amivel a budapestiek – például az idei Bartók Feszt’-en is – talán a legtöbbet találkozhatnak, a TAXITURI. Hogyan segít ez a kezdeményezés?
HT: A TAXITURI szinte egyidős az Adománytaxival. Azt vettem észre az elején, hogy rengeteg ruhaadományt kaptunk, és vannak köztük hihetetlen darabok, vintage darabok, nagy márkák, olyanok, amik nagyon magas értéket képviselnek. És egyre nagyobb rájuk a kereslet a klímaváltozás, second hand trend miatt. Így a beérkezett darabok körülbelül 1%-át értékesítjük: kitelepültünk közösségi piac jelleggel eseményekre, fesztiválokra. Mára van egy külön válogatócsapat, egy TAXITURI-team, és az éves bevételünk csaknem 8-10 %-át fedezi a projekt.
Van egy másik hasonló kezdeményezésetek, csak az éppen a befogadói oldalt avatja vásárlóvá. Bizonyos adományokat a vidéki közösségi piacokon nem ingyen kapnak, hanem jelképes összegért vásárolhatnak meg a rászorulók. Mi ennek az értelme?
HT: Ez maga az alaptevékenység, amire rákérdezel: begyűjtjük az adományt, feldolgozzuk, és elvisszük a rászorulóknak. Csakhogy igen, nem kiosztjuk adomány jelleggel, ahogy az elmúlt 30-35 évben történt, nem ráömlesztjük ingyen a töménYtelen mennyiségű dolgot a rászorulókra, hanem egy vásárlói élményt nyújtunk nekik, ahelyett, hogy ingyen elvinnének mindent, ami nem is kell nekik. Átgondolják, hogy mire van szükség, és jelképes 50–100 forintért megvásárolhatják. Ezáltal büszkeséggel tölti el őket, hogy vásárlók, mosolyognak, és végre nem rászorultként gondolnak magukra. A non plus ultra pedig az, hogy a bevétellel a saját közösségüket támogatják, hiszen ezeket a pénzeket mi nem hozzuk haza, hanem visszaforgatjuk helyi projektekbe. Ilyen például egy közösségi kert Hódmezővásárhelyen, ahol a gyerekek megtanulják a kertészkedést, és már visznek is haza. Sőt, abból főzik nekik az ebédet a helyi tanodában. Hosszú távon ilyen projekteket szeretnénk támogatni, amiknek nagyobb közösségi hatása van.
Nagyon sok területen próbáljátok edukálni a társadalmat, ennek egyik eleme az, amiről most beszélsz: hogy hogyan is lehet jól adni. Mit tanácsolnál még annak, aki adományoz?
HT: A szolgáltatásunknak, amit kitaláltunk, hogy házhoz megyünk az adományokért, annak nincs ára, ez a kezdetektől a mai napig ingyenes. De megvannak a feltételei, például hogy ne váljon lomtalanítássá. Van egy listánk a honlapunkon, hogy mit fogadunk, és mennyit. És persze alapvető etikai norma, hogy ne legyen koszos, szakadt, jó minőségű legyen. Jövőre a Futar.hu támogatásával folytatódik a nagyobb tárgyi adományok begyűjtése is: ágyak, háztartási nagygépek, íróasztalok. Teszt jelleggel Budapesten túl, az agglomerációban is elindítjuk a begyűjtést, de ez egyelőre fizetős szolgálatás lesz.
A társadalmi érzékenyítés fontos eleme lehet az, hogy most már a nálatok végzett munka is közösségi szolgálatnak számít a középiskolások számára, teljesíthetik a kötelező óraszámukat az Adománytaxinál. Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban?
HT: Újabb szerelemprojekt ez nekem, a Taxi X, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. És nem azért, mert a mi programunk, hanem a gyerekek miatt, merthogy olyan lelkesedéssel vesznek részt ebben, hogy gyakorlatilag telt házzal fut, ez az ötödik félévünk. Igaz, nincs nagy keret, 15 diákot tudunk fogadni. Amikor kitaláltuk a koncepciót, azt láttuk, hogy sok helyen csak az aláírásért mennek, csak tudják le az 50 órát, miközben ez egy soha vissza nem térő lehetőség aktív állampolgárokká nevelni a fiatalokat. Ha itt valaki jó élményt szerez, az talán egész életében ki fog tartani. Úgyhogy mi egy olyan programot állítottunk össze, ahol az egész munkafolyamatba beleláthatnak, a teljes körforgásba. Nagyon szeretik a vidéki utakat, nagyon megfogja őket, többen a szolgálat teljesítése után is önkénteseink maradtak.
Jól tudjuk, hogy mindenki karácsony előtt van a leginkább adományozó hangulatban.
Mit lehet azért tenni, hogy év közben is fönnmaradjon ez a kedv, hogy ne legyen akkora visszaesés az első negyedévben?
HT: Ketté kell osztani ezt a kérdést. A szolgáltatásunk, hogy bárki megszabadulhat a használt értékeitől, egész évben érvényes. Nálunk nincs hiány tárgyi adományokból, ilyen gondunk tehát nincsen. A másik viszont a szervezet finanszírozása. Év végén ugye anyagi értelemben is megnő az adományozási kedv.
Egy civil szervezetnek, mint nekünk is, az a célja, hogy rendszeres adományokat kapjon. Tehát ha valaki 12.000 forintot utalna karácsonykor, inkább utaljon 1000 forintot, de havonta. Ez a legnagyobb segítség nekünk. Jelenleg 70 rendszeres támogatónk van, de nagyon szeretnénk minél hamarabb 100-150-ig eljutni, mert ez egy olyan stabilitást ad, ami többet ér, mint minden pályázat vagy céges támogatás.
A Bartók-negyeddel együttműködésben elindul december 1-jén a Hozz egy doboz ünnepet című adománygyűjtési akció. Hogyan lehet csatlakozni?
HT: Nagyon örülünk ennek a dolognak, mert évek óta küzdünk azzal, hogy mi nem vagyunk kifejezetten karácsonyi szervezet, mi nem erre jöttünk létre, de azért szerettünk volna valamit kitalálni, amibe ezt a megnövekedett adományozói kedvet be lehet csatornázni. Jött a Bartók-negyed megkeresése, aminek nem lehetett nemet mondani, merthogy egy nagyon profi rendszerben és profi keretek között tudunk cipősdobozokat gyűjteni, tele ajándékokkal. 500 gyerek megajándékozása a cél, ez nyolc hátrányos helyzetű partnertelepülésünket fogja lefedni Csongrád, Nógrád és Borsod megyében. Ha véletlenül több cipősdoboz jön össze, akkor – sajnos és természetesen – tudjuk bővíteni a kört. Nagyon sok partnere lesz ennek az akciónak, vendéglátóipari egységek, akiknél le lehet adni a dobozokat, oktatási intézmények, influenszerek is beszállnak. Nagyon büszkék vagyunk, mert valahogy így nézne ki egy jól működő civil társadalom.
Hogy látod, hol volna még szükség nagyobb érzékenyítésre a társadalomban?
Mi az az üzenet, ami nehezebben megy át?
HT: Igazából nekünk az a nagy célunk, hogy minél több embert el tudjunk vinni taxizni. Tehát kimozdítani a komfortzónájából, mert persze mind látjuk a riportokat meg a cikkeket ezekről a kistelepülésekről, és mindig mindenki érzékenynek vallja magát, de nem, nem az.
Tehát föl kellene állni a fotelból.
HT: Ki kéne lépni a szobából, és nem kell, mert ez egy rossz szó, nem kell érzékenynek lenni, borzalmas az, hogy érzékenyítés, hanem egyszerűen meg kell ismerni azt, amit nem ismersz, mert ide születtél, ő meg oda született. Tehát hogyha érdekel, akkor oda kell menni, és beszélgetni, és mi ezt csináljuk. Az adományozás eszközével odamegyünk, és megpróbáljuk megérteni, hogy miért nem dolgozik, hogy miért van öt gyereke, hogy miért van szemét, hogy egy ilyen faluban miért úgy élnek az emberek, ahogy. És nagyon hamar megértjük, ha odamegyünk. Az adományból nem lesz változás, abból lesz változás, ha az emberek máshogy kezdenek gondolkodni.
