Most, amikor leülünk beszélgetni, éppen pár nappal vagyunk túl az elmúlt tíz év legnagyobb dunai árvízének tetőzésén. Hogyan érintett ez benneteket, az őszi programjaitokat? Egyáltalán: hogy éltétek meg ezt a helyzetet?
Lohász Cili: Három budapesti helyszínen volt kint éppen installációnk vagy bútorunk, úgyhogy mind a háromban át kellett alakítanunk a teret. A rakparton, a pesti oldalon még két szeptemberi hétvégén lett volna programunk, azokat le kellett fújni, mert nem lehetett látni, mikorra húzódik vissza a víz. Viszont egy olyan programmal készültünk cserébe, ahol uszadékfagyűjtés volt, mert ilyenkor nagyon sok uszadékfa marad a Duna után, és abból készítünk valamilyen installációt, ami ott tud maradni a rakparton mementóként.
A Szilágyi Dezső tér magasságában lévő BKK-megálló pontonjára rögzített kosarunkat szerencsére nem vitte el az ár, sőt jobban lehetett látni. Ez a kosár a rendszeres vízminőségméréseink eredményét jelzi: ha kék, a vízminőség jó, ha sárga, akkor rossz. Egész nyáron mértünk, és még szeptemberben is kék volt a kosár. Az árvíz előtti hét esőzései és maga az ár persze rontott a vízminőségen. Október végéig mindenképpen folytatjuk a mintavételt, hogy dokumentálni tudjuk, hogyan áll vissza az árhullám levonulta után a vízminőség, hogyan tisztul a Duna.
Ez azért is figyelemre méltó, mert a Vayo egyik legfontosabb üzenete a Duna mentén élők számára az, hogy a Duna igenis fürödhető folyó lenne, és erre még mindig kevés a lehetőség Budapesten. Számomra az egyik legizgalmasabb most futó projektetek a régi folyami uszodáknak, az úgynevezett Duna-fürdőknek a fölélesztése.
LC: 1944-ig tizenegy ilyen folyami uszoda működött a belvárosban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Szabadság hídtól a Margit hídig sorakoztak, volt külön női, férfi, és kicsit olyanok voltak, mint a kocsmák: mindegyiknek volt egy sajátos hangulata. A második világháború bombázásaiban tönkrementek ezek a Dunán lebegő faépületek, egyik sem maradt olyan állapotban, hogy tovább lehetett volna üzemeltetni. A város ugyan szerette volna helyreállítani ezeket, de fahiány volt, és iszonyú pénzt emésztett fel magának a városnak az újjáépítése, a hidak rendbetétele, nyilván nem a fürdőház volt a prioritás. Addig-addig húzódott a terv, amíg viszont az ipar meg a szennyvízcsatornáknak a Dunába eresztése miatt elromlott a vízminőség, 1973-ban be is tiltották a fürdést. Az elmúlt tizenöt évben viszont a szennyvíztisztító telepeknek és az EU-s előírásoknak köszönhetően elkezdett ismét megtisztulni a Duna, és gyakorlatilag már 2015-től olyan adatok vannak, hogy megint úszható. A Római-partnál már megvalósult a szabadstrand, és azt gondoljuk, a város most már felkészült arra, hogy újból megnyíljon egy dunai fauszoda is. Először prototípusban gondolkodunk, és ha az jól beilleszkedik a város életébe, több is telepíthető. Január 1-jétől ehhez már a jogi környezet is adott, a megépítésért indított petíciónkat pedig bárki aláírhatja. A minimálverziós uszodaépület nem kerülne sokba, Duna pedig itt van, a belvárosban van, könnyen megközelíthető, és a legnagyobb kánikulában sem melegszik 25 fok fölé.
Nagyon sok területen végeztek ehhez hasonló szemléletformáló munkát. Az újbudaiak legjobb értelemben a saját bőrükön is tapasztalhaják ezt az Árasztó-parton, ahol napozóágyak, grillezők, piknikasztalok várják a pihenni vágyókat már negyedik éve. Milyenek voltak az idei tapasztalataitok?
LC: Azt láttuk, hogy elképesztően népszerű lett ez a hely, minden hétvégén tömve volt bográcsozó, grillező emberekkel. Idén kihelyeztünk két árnyékolót is, de azt is észrevettük – és ez a legnagyobb siker –, hogy a használók maguk is elkezdték tovább építeni a teret. Ez egy teljesen nyitott terület, és a berendezett rész után van még egy körülbelül egy kilométeres hullámtér és maga a gát, ami tökéletes helyszínnek bizonyult egy-egy nagyobb hangfalnak, bulihelyszínnek. Ez persze ambivalens reakciókhoz vezetett: volt, aki örült, volt, akit viszont zavart a zene.
Mit terveztek a következő években ezen a területen, milyen fejlesztésre gondoltatok még?
LC: Mivel az volt a tapasztalatunk, hogy a legnagyobb kánikulában a látogatók egész a vízpartig leviszik a bútorokat, szeretnénk oda stabil, árvízbiztos elemeket telepíteni. Az pedig nemcsak az Árasztó-parthoz, hanem gyakorlatilag ez egész újbudai Duna-parthoz kapcsolódó terv, hogy innen az Árasztótól föl a Kopaszi-gátig van egy gyönyörű fás rész, ami nagyon elhagyatott. A Valyo hosszú távú terve, hogy ezt a vadregényes, most csak részben megközelíthető területet jobban bevonja a kerület életébe, bejárhatóvá, használhatóvá tegye mint árnyas, parkos, hűs szakaszt.
Idén nyárra elkészültek a pesti alsó rakpart látványtervei. Annak idején, 2015-ben a Vayo is készített egy tervpályázatot, most pedig a honlapotokon tettétek közzé a friss tervekkel kapcsolatos meglátásaitokat, és felhívtátok a figyelmet a kérdéses pontokra a zöldfelületek kialakításától a rekreációs lehetőségeken át egészen a párhuzamos kulturális fejlesztések fontosságáig. Kétségtelen a látványterveket szemlélve, hogy a munkátoknak mekkora hatása van, hiszen ti hívtátok fel először a figyelmet a rakparti viaduktok rehabilitálásának lehetőségére is.
LC: A Vayo a KÉK Kortárs Építészeti Központ és az Eutropian csapatával közösen 2022-ben nyitotta először újra az egyik ilyen viaduktot a 2-es villamos alatt. Ezeket a hatalmas helyiségeket, ahol korábban például vendéglő is működött, évtizedek óta nem látogathatja senki, „emberi tartózkodásra alkalmatlanná” nyilvánították őket az alacsony belmagasság és a villamos zaja miatt. Holott a használatuk legnagyobb akadálya az előttük futó autóforgalom. És bár a viaduktokat 1995-ben teljesen felújították, és épp a rakparti támfalhoz való csatlakozásuk és a villamossínek miatt folyamatosan karban is tartják őket, az újranyitásuk óriási infrastrukturális fejlesztést kíván. Áram, csatorna, víz bevezetése, természetesen a jövőbeli árvizekre való figyelemmel. Idén nagy tanulság volt, hogy hogyan lehet őket használni ezzel a fenyegetettséggel, mert tényleg az a valóság, hogy ha jön a víz, mindent el kell kapni és ki kell vinni. Szóval még az sincs, hogy fölteszed a felső polcra, mert ezeket a tereket a Duna egészen elárasztja. Ezt bele kell kalkulálni a működésbe. És nem az az irány, hogy ilyen védmű legyen, vagy olyan gátat húzzunk még elő: árvízkor meg kell hagyni a Dunának, hogy amennyire csak tud, terüljön szét.
Vissza is érkeztünk az árvízhez és az élő, aktív Dunához.
LC: Nagyon érdekes, hogy nem sokkal azután, hogy 2010-ben megalakult a Valyo, jött a 2013-as nagy árvíz, és megnyitott több nagy vitát, például a Római-partit. A Valyo munkáját akkor nagyban segített az, hogy elképesztő mennyiségű embernek volt ugyanaz az élménye: hogy ott áll a hömpölygő Duna mellett, hogy ennyire közel jött a Duna. Utána sokkal könnyebb volt olyasféle kérdésekről beszélni, hogy miért akarunk a Duna-parton lenni. Hogy mit akarunk a Duna-parton csinálni, hogy mit akarunk a Duna-parton látni. Ennyit számít a személyes kapcsolódás. Ahogy most néztem hétvégén, a budapesti szupervédett szakaszon, itt a belvárosban nagyon sokan mentek ki megnézni azt az elképesztő látványt, és mindenki közel ment a folyóhoz, volt, aki meg is érintette. Ha nincs életet és javakat fenyegető helyzet, alapvetően nagyon pozitív élményként távozik ilyenkor a Duna.
