Mi az, ami egykor megfogott benneteket ebben a házban, illetve a környékben? Milyen érzéseitek vannak ezzel a szűkebb környezettel kapcsolatban, ahol most a napjaitok jelentő részét töltitek?
Beke András: 2015-ben költöztünk a Vásárhelyi Pál utcába, de korábbról kell kezdenem. Diploma előtt fél-fél évet Erasmus-ösztöndíjjal külföldön töltöttünk, és ott láttunk olyan irodákat, amik ehhez hasonló struktúrában működtek: vannak külön fakkok, középen meg egy nagy közös tér, és a résztvevők megosztják egymással az erőforrásokat. Mintha nem egy vállalat volna, hanem több kisebb entitás organikus munkája. Amikor ez az iroda megalakult, akkor mindenféle helyekről előbújtak a repedésekből építészek, ismerősök, akik éppen helyet kerestek, vagy akkor jöttek vissza külföldről, vagy végeztek az egyetemen. Egy-két évvel voltunk túl azon, hogy az építőipar kilábalt a válságból. Akkorra lett olyan a gazdasági helyzet, hogy a generációnk tagjai saját irodát tudjanak nyitni. Így lettünk tizen-egynéhányan. Két évig lebegett, hogy akkor maradunk-e itt, vagy továbbköltözünk, de nem találtunk olyan jó helyet, mint ez. Meg is szoktuk, kényelmes is, az infrastruktúra remek, csend is van, közel van a legtöbbünknek, és könnyen elérhető mindannyiunknak. És nem feltétlenül szerződések kötnek minket össze a mindennapokban, hanem barátságok – ez is efelé mutatott.
Baló Dániel: A nevünk is innen van: zöldfülűek saját lábra állnak. (nevet) Úgy gondoltunk az irodára mint inkubátorházra. Pálmaház mint növénynövesztő építmény, csemetekert. Ebből rövidült a nevünk Pálmára.
Fotók: Novák Doro
Mi volt a Kertünk felett az ég kezdeményezés kiindulópontja? Most, hogy itt ülök a nyitott teraszajtóban, úgy képzelem, kiálltatok időnként a napra, és egyre többször néztetek le a kertbe.
Guba Sándor: Igen, ez egy folyamatos szemlélődésnek az eredménye. Látjuk, hogy leszakad egy ág a kertben, és figyeljük, hogy meddig áll ott, elviszik-e, vagy nem, mit lehetne kezdeni azokkal a téglákkal, amiket fölülről látunk – és ezek szép lassan elemenként álltak össze egy aktivizmus irányába. „Csendes jelenlét” projektcímen először csak lementünk, kiültünk olvasni, figyeltük, hogy történik-e valami. Nem történt semmi, senki nem reagált. Aztán egyszer csak, mint építészek, lementünk ketten egy papírral, mérőszalagokkal felmérni az udvart. És ahogy azt mondtam: „Tomi, akkor a fát, légy szíves, mérd le a lézerrel”, öt ablak kinyílt azonnal. Próbáltuk a saját szókészletünkkel elmagyarázni, hogy volna egy projekt, hogy van egy víziónk, de zsigeri elutasítást kaptunk. Aztán a kedélyek lenyugodtak, és akkor kiderült, hogy a „projekt”, a „fejlesztés” szavakból és az építészeti fogalmakból mindenki egy mélygarázsra, betonra, burkolatra asszociált, és arra, hogy a mostani kertnek a csöndje, a zöldje teljes mértékben eltűnik.
Fotók: Novák Doro / Pálma
Hámori Péter: Még mindent megelőzendő az Insert [insert.ujbuda.hu – a szerk.] segített egy találkozó összehozásában a SZEVA-val, azaz három utca, a Vásárhelyi Pál, a Szabolcska Mihály meg az Eszék utca már létező közösségével, akik között vannak, akik urbanisztikával, kommunikációval, szociológiával foglalkoznak. Ők már akkor figyelmeztettek, hogy gondoljuk át a kommunikáció stratégiáját, merthogy nagyon könnyen ellenállásba ütközhetünk, ha nem vesszük figyelembe a kerttel kapcsolatos félelmeket. Így aztán rengeteget gondolkodtunk, mik lehetnek azok az események, amik a felmért igényeket nem csorbítják.
Guba Sándor: A SZEVA csoport pont az olyasfajta kezdeményezéseknek a gyűjtőpontja, amelyek nálunk is megfogalmazódtak: kezdjünk valamit a kertünkkel, ha itt van ez az erőforrás! A Covid-járvány újradefiniálta ezeknek a tereknek az értékét. Nem beszélve a fenntartható kisközösségeknek a dolgairól, akár a komposztálásról, akár az esővíznek a hasznosításáról, vagy hogy az ökológiai válságban hogyan viszonyulunk a zöldterületeinkhez.
Hámori Péter: Ehhez még egy adalékot hozzátennék. A rendszerváltás előtt teljesen máshogy volt üzemeltetve ez a ház és a kert, mint a rendszerváltás után. Volt egy házmester, aki rendezte a kertet, aki összeszedte a szemetet a teljes házban, ő mondta meg, mit lehet csinálni, és mit nem. Volt tehát egy nagyon erős szereplő. Ő kiesett ebből a képletből a rendszerváltás után, és onnantól a lakók saját jogon, saját igényük szerint kezdték el alakítani ezeket a kerteket. Innentől kezdve elindul egy differenciálódás: ennek vagy annak a háznak dzsungelesebb a kertje, a másiknál meg tiszta beton, a harmadiknál kiskertek vannak. Így hát nagyon fontos volt, hogy megismerjük a lakók személyes kapcsolatát a kerttel, ezért rengeteget interjúztunk velük, mielőtt bármibe is belevágtunk volna.
Mik voltak azok az igények, amelyek a csend megőrzése mellett kirajzolódtak ezekből a beszélgetésekből?
Beke András: Megjelentek ötletek a használatra is: hogy le lehessen menni olvasni, főzni, esetleg filmet nézni közösen. Az lett a stratégiánk, hogy bár alapvetően ezek nem néma dolgok, de nem zavaróak, és ha te is meghívást kapsz arra az eseményre, akkor még ha nem is mész le, egy picit tied is az az esemény, így még kevésbé zavaró az a minimális zaj, ami ezzel jár.
Guba Sándor: A stratégiának az is nagyon fontos része, amit az elsőként felállított padnál ki is mondtunk: hogy ez egy tesztüzem. És a visszajelzések alapján majd alakulni fog. Nem lett leszögelve, bármikor el lehet vinni. Majd a közösség dönt.
Hámori Péter: Egy kicsit használjuk a taktikai urbanizmus elemeit: tehát mi bízunk abban, hogy ezek a beavatkozások egyáltalán nem sértenek érdekeket, és nem megterhelőek a közösség számára. Tudjuk, hogy nem mindenki tudja elképzelni, hogy mi lesz ebből vagy abból az ötletből, ezért mi kirakjuk oda, és egyszerűen megmutatjuk, hogy ez jó.
Baló Dániel: Jó, de bármikor vissza is csinálható. Lehet, hogy örökre ott fog maradni, de már csak a tudata annak, hogy egy bármikor megszüntethető jelenségről van szó, nagyon sokat segít az elfogadásban.
Hámori Péter: Mi nem kertfelújítást akarunk. Láttunk egy erőforrást, egyrészt mint fizikai dolgoknak a használható képességét, másrészt mint ökoszisztéma-szolgáltatást: egy belső udvart, ami árnyékot ad, hangot és így tovább. A felismerésünk az volt, hogy ezt csak akkor lehet fejleszteni, ha a közösség, akié ez az egész, elkezd fejlődni. Egyáltalán: ha létrejön egy közösség, ami most nincsen. Ezért kerestük meg az Insertet, mert ők közösségépítési, fejlesztési projekteket csinálnak. A távlati cél az, hogy néhány év alatt egy akár nélkülünk is működő közösség jöjjön létre, aki valamilyen szemmel vagy közös elhatározás alapján gondol valamit a lakókörnyezetéről.
Fotók: Novák Doro
Mi valósult meg végül ebben a tesztüzemben?
Beke András: Az első etap a fizikai átalakításáról, rendbetételéről szólt, a kert birtokbavételéről. Egy asztalt és két padot készítettünk. Korábban ezek helyén tűzrakóhely volt, de mivel a füstöt minden lakó ellenezte, az elbontásnak nem volt akadálya.
Hámori Péter: Madácsi Flóra tájépítészt hívtunk segítségül, ő eljött beszélgetni azokkal a lakókkal, akik már használták a kertet, és tanácsokat adott növénynevelésről, öntözésről, vízvisszatartásról, a permakultúrás elvek felhasználásáról.
Baló Dániel: Ez az első esemény kifejezetten a háznak szólt, mindenkit meghívtunk, kiplakátoltuk, és el is jöttek körülbelül tizenöten. Egész délután lehetett gondozni a növényeket, a korábban elbontott téglákból csinálni az asztal alá kerülő burkolást, hallgatni a tájépítész előadását, kérdezni. Aztán együtt a helyére állítottuk a kerti bútorokat, és le lehetett ülni együtt enni.
Fotók: Novák Doro / Pálma
Beke András: Ezek után viszont azt mondtuk, hogy a következő alkalom már nyisson a szomszéd házak felé is, ami azt jelentette, hogy meghirdettük ott is az eseményt, ami egy filmvetítés volt. Kifejezetten olyan filmeket választottunk, amelyek némák, tehát minimális zajjal, legfeljebb aláfestő zenével járnak, hogy azt se zavarják, aki nem tud vagy nem szeretne részt venni a vetítésen.
Fotó: Pálma
A harmadik esemény szó szerint madártávlatból tekintett rá a kertre.
Beke András: Igen, a madarak szempontjából ez a kert egy egész. Nekik szerettünk volna még élhetőbb környezetet teremteni.
Baló Dániel: A program úgy hangolta össze a kerteket, hogy fizikailag itt, a mi kertrészünkben volt Bodnár Katalin, a Magyar Madártani Egyesület munkatársának előadása, aki hozta magával a kért eszközöket, odúkat, etetőket, amelyekből aztán a többi ház lakói is magukkal vittek, kihelyezték őket a saját részeiken. A telekhatárokon átívelő dolog lett tehát belőle.
Fotók: Novák Doro / Zagyvai Sári
Hámori Péter: Számomra az egyik legnagyobb öröm és tanulság abban, amit tovább lehet vinni az előző évből, pont ahhoz a másik házhoz kötődik a Szabolcska Mihály utcában, amelyik szintén madárbarát kert lett. Ők nagyon lelkesek volt, hogy ez a program, amit mi csinálunk, ez megy, és összehoz embereket. A mi hatásunkra ők is elindultak egy hasonló programmal, az Inserttől ők is kaptak ehhez segítséget, és ennek keretében jött létre december elején a fordított szerenád a Szabolcska Mihály utcában: az utcára néző teraszokra álltak ki zenészek az adventi időszakban, és zenéltek a lakóknak. Volt forralt bor, többen hoztak pogácsát, forró teát. Most úgy tűnik, lesz még ilyen alkalom.
Fotók: Novák Doro
A madáretetők és denevérodúk kihelyezésével zártátok le a tavalyi programsorozatot ősz elején. Most már látszik a kert közepén álló óriási, virágzó szilvafán, hogy mindjárt indul a következő szezon. Érzékeltek-e már mozgolódást önmagatoktól függetlenül?
Hámori Péter: Valami biztosan történni fog, mert azzal a tizenöt-húsz emberrel már többen vagyunk, akiket megismertünk az elmúlt nyár programjai során a mi házunkból, a belső udvarhoz kapcsolódó házakból, illetve a szomszéd utcából. Ez a lassú hálózatosodás lesz majd az alapja annak, hogy néhány év múlva tőlünk függetlenül is létrejöjjenek kezdeményezések. De idén még mindenképpen aktív szerepet vállalunk. Az alulról szerveződő kezdeményezéseket Újbuda Önkormányzata kifejezetten támogatja, de ezekhez az kell, hogy legyen egy tudatos közösség, egy lakóközösség, ami felismeri, ha valamilyen probléma van, és elő tud lépni. Ha van érdekérvényesítő képessége, és megvan arra a fórum, hogy ezt az érdekérvényesítést gyakorolni tudja.
Tóth-Czifra Júlia // Bartók-negyed
