Közös
dolgaink

BETEKINTŐ

„Van még itt feladat”– saját alkotásaikkal segíti az autistákat a negyed új lakója

Az Autistic Art Alapítvány – korábban Mosoly Otthon Alapítvány néven – 2006 óta foglalkozik autista lakóotthonok támogatásával. Jelenleg országszerte 12 civil otthon és mintegy 400 lakó fölé vonnak védőernyőt. Emellett művészeti programot is szerveznek az
otthonokban élő autista fiataloknak, mely nem csak terápiás célt szolgál: eddig 600 alkotást árvereztek el működésük fenntartására. Az évek során 15.000 darabosra duzzadt kollekció remélhetőleg hamarosan kutathatóvá válik. Az alapítvány 2023 augusztusában a Bartók Béla
út 76.-ba költözött, és a Bartók-negyed tagjává vált. Mindennapjaikról most Kovács Henrietta ügyvezetővel beszélgettünk.

Tovább olvasom

Kreatív alkotótér – egy hely, ahol a szülő nem a kocsiban várja a foglalkozás végét

A Bercsényi utcában sétálók már felfigyelhettek egy újonnan megjelent, tigrissel védett műhelyre. Ez a hely nem más, mint a Szakkörte. Egy kreatív alkotótér gyerekeknek és felnőtteknek. Kilépve a megszokott, gyerekeknek szánt kézműveskedésből, egy egészen új oldalról közelítik meg a kreatív önkifejezést. Az itt zajló tevékenységek nemcsak a személyes fejlődést segítik elő, hanem a közösségi összetartozás érzését is erősítik. Az álom alapítóival, Somogyi Tímeával és Jenei Szilveszterrel beszélgetünk a következő interjúban.

Tovább olvasom

„AKIK NINCSENEK ITT” közösségi színházi előadás készül a kivándorlás dilemmáiról

Május végén lesz a bemutatója annak a közösségi színházi produkciónak, mely a Paralel Alkotócsoport, a MU Színház és a Bartók-negyed együttműködésében valósul meg. Középpontjában a kivándorlás áll, melyet részben a jelenből, részben pedig az 1956-ban az országot elhagyók és leszármazottaik történetein keresztül dolgoz fel a Köd előttem című előadás. A civilek részvételével készülő színházi esemény projektvezetőivel, Fazekas Ellával, Róbert Júliával és Török Tímeával beszélgettünk.

Tovább olvasom

A madarak szempontjából ez a kert egy egész – egy éve épül a negyed kertközössége

A Pálma építészközösség és az Insert platform 2023 nyarán közösen indította útjára a Kertünk felett az ég programot, hogy a Pálma otthonául is szolgáló Vásárhelyi Pál utca 10. belső udvarának évtizedek óta mozdulatlan térhasználatán változtasson, és ezt a változást a közösségépítés motorjául használja fel. A projektgazdák bíztak benne, hogy a tizennégy ház határolta közös kert ápolása és használata nemcsak az értékes zöldfelület kihasználatlanságán változtathat, de a nagyvárosi elmagányosodásra is gyógymódot jelenthet. Az iroda négy építészével, Baló Dániellel, Beke Andrással, Guba Sándorral és Hámori Péterrel beszélgettünk.

Tovább olvasom